Pályázat

SAJTÓKÖZLEMÉNY

ESZKÖZBESZERZÉS UNIÓS TÁMOGATÁSBÓL

2013.12.31

Az ÉDEN-PLUSZ Kft. közel 20 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el a „Eszközbeszerzés az Éden-Plusz Kft-nél” című pályázatával az Új Széchenyi Terv keretében. A közel 50 millió forintos összköltségvetésű beruházás során beszerzésre kerültek különböző hűtő,- és fagyasztó berendezések, mérlegek, csemegepultok, valamint szeletelő gépek. 

Az Éden-Plusz Kft. 1997-ben alakult egyéni cégként, amit jelenlegi tagjai 1998 októberében vásároltak meg. A társaság fő tevékenysége alapítása óta az élelmiszer kiskereskedelem. Jelenleg 9 működő élelmiszerüzlettel rendelkezünk döntően Csákvár környékén. Ezeken az 500 és 3500 közötti főt számláló településeken a multinacionális cégek nem jelennek meg, élelmiszerrel való ellátásuk döntően társaságunk tevékenységén múlik.

Fő célkitűzésünk meglévő eszközállományunk modernizálása és fejlesztése, valamint további élelmiszerüzletek létesítése olyan településeken, ahol a multinacionális társaságok bevásárlóközpontjainak távolsága miatt kereskedelmi politikánk életképesnek bizonyul.

A jelenlegi pályázati konstrukcióban az alábbi eszközök kerültek beszerzésre:

2db Statikus hűtésű kiszolgálópult AirKap KAP GL 1.5M, 1db Statikus hűtésű kiszolgálópult AirKap KAP GL 2M, 3db Statikus hűtésű kiszolgálópult AirKap KAP GL 2.5M, 5db Légfüggönyös fali hűtőregál AirKap KAP SA 1.3M, 4db Légfüggönyös fali hűtőregál AirKap KAP SA 1.9M, 3db Légfüggönyös fali hűtőregál AirKap KAP SA 2.6M, 4db Rozsadmentes háttérhűtő 650L Bcool KK700, 6db Rozsadmentes háttérhűtő 650L Bcool RK700, 4db Szeletelőgép 300mm tárcsaátmérővel MS Slicer300, 5db Mérleg BLC CEPC 15 LCD, 5db 350L-es statikus hűtőszekrény Scooling SD 350L, 2db 6db Sík csúszó üvegtetős fagyasztóláda Refrig FC200M, 3db Sík csúszó üvegtetős fagyasztóláda 2,5M - Refrig FC250M

A projekt keretében megvásárolt gépek ebben a kategóriában a legmodernebb technológiai színvonalat képviselik, megbízható és energia-hatékony eszközök.

A beruházásnak köszönhetően és az új technológiákkal boltjaink üzemeltetési költsége csökkent, a vevők kiszolgálása gyorsabbá vált és a projekt megvalósítása elősegítette az egységes arculat megteremtését. A modernizálás hosszútávon biztosítja fenntarthatóságunkat és költséghatékony működésünket. A beruházással árbevétel és eredménynövekedést számolhatunk el vállalkozásunk számára.


 

Az Új Széchenyi Terv Gazdaságfejlesztési Operatív Program támogatási rendszeréhez benyújtott:

"Eszközbeszerzés az Éden-Plusz Kft-nél "

(2060 Bicske, Kossuth tér 8.)

című

GOP-2.1.1-11/A-2012-0159 jelű pályázat

a

MAG- Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Zrt.

döntése alapján, 

19.999.404,- Ft 

összegű támogatást nyert el!

Az Európai Unió és a Magyar Állam a Éden-Plusz Kft. beruházásához nyújtott támogatásának összege: 19.999.404,- Ft

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.

Közreműködő szervezet: MAG ZRT.

www.nfu.hu
www.nfu.hu/gazdasagfejlesztesi_programok_iranyito_hatosaga
www.magzrt.hu